A HSP Network

A most formálódó és erősödő szakma tagjaként úgy tudunk sikeres szakemberekké és hatékony változásvezetőkké válni, ha folyamatosan fejlesztjük magunkat és támogatjuk egymást. A HSP Network egy ismert és elismert közösséghez tartozás révén kíván

  • inspirációt és naprakész tudáshoz hozzáférést,
  • kapcsolatépítési lehetőséget,
  • gyakorlati és menedzseri képességek fejlesztéséhez eszközöket és módszereket adni.

Célunk, hogy tagok aktív kezdeményezésével és közreműködésével, önszerveződő és nyitott közösségként, elismerve a zöld és inkluzív gazdaságra való átállásért tett szakmai és gyakorlati erőfeszítéseket, folyamatosan erősítsük magunkat, egymást és a szakmát, amihez tartozunk.

A Hungarian Sustainability Professionals Network (HSP Network) a legfrissebb szakmai tudással rendelkező, egymás fejlődését és sikerét támogató, az üzleti világ zöld és inkluzív gazdaságra való átállása mellett elhivatottan cselekvő fenntarthatósági menedzserek közössége.

Tagjaink

A HSP Network tagjai fenntarthatósági identitással és küldetéstudattal rendelkező szakemberek, akik a zöld és inkluzív gazdaság hatásos előmozdításáért kívánnak tenni elsősorban az üzleti szektor szereplőin keresztül. A tagok elfogadják a közösség krédóját és annak megfelelően, naprakész tudással és elköteleződéssel végzik munkájukat.

A HSP Network tagság, az SA és SP minősítés elérése már rövid távon is minőségi védjegyet jelent az üzleti szolgáltatások piacán és a munkaerőpiacon egyaránt, amely a fenntarthatósági szakember számára versenyelőnnyé és pénzügyi értékké válik.

Középtávon pedig nemzetközi kapcsolatokat és szakmai fejlődési lehetőséget is jelenthet.

HSP Network MEMBER

Fenntarthatóságért elkötelezett


A fenntarthatóság iránt elkötelezett, de szakmai gyakorlattal és/vagy képzettséggel még nem rendelkezik. Fókuszban a karrier építése, az új szakmai tudás elsajátítása, mélyítése áll.

Sustainability Associate (SA)

Fenntarthatósági szakember


Az SA minősítés (összhangban az ISSP SEA minősítésével) igazolja az alapvető fenntarthatósági fogalmak és bevált gyakorlatok ismeretét.

Az SA-t azok számára terveztük, akik újak a fenntarthatóság területén – beleértve a diákokat, friss diplomásokat vagy olyan szakembereket, akik szeretnék beépíteni a fenntarthatósági szempontokat a munkájukba. Az SA előfeltétele az SP képesítés megszerzésének.

Sustainability professional (SP)

Fenntarthatósági menedzser


Az SP minősítés (összhangban az ISSP SEP minősítésével) a fenntarthatóság területén szerzett magas szintű tudást és tapasztalatot tanúsítja.

A jelölteknek először meg kell szerezniük az SA minősítést, és mesterszintű szakmai jártasságot kell bizonyítaniuk kulcsterületeken, beleértve az érintettek bevonását és a fenntarthatósági stratégiák megvalósítását.

Az SP célja azoknak a szakértőknek az elismerése, akik a fenntarthatóbb világra való átmenet élvonalában járnak.

Szakmai reggeli

Amiben
hiszünk

Krédónk minden tag és partner számára megfogalmazza alapértékeinket, amelyek mentén a fenntarthatósági szakemberek közösségét és szakmáját működtetni és építeni szeretnénk.

Összeköt minket néhány alapfeltevés, működési mód és cél, amiben osztozunk:

ÖKOLÓGIAI ELKÖTELEZŐDÉS


Hisszük és tudjuk, hogy zárt ökológiai rendszerben működünk és ennek megfelelően alakítjuk életmódunkat, tervezzük munkánk hatásait és erőforrás-felhasználásunkat. A növekedés helyett a fejlődés modelljeit, megoldásait keressük és hirdetjük.

ÉRINTETTI SZEMLÉLET


Folyamatosan törekszünk az érintettek azonosítására, szempontjaik feltárására és megértésére, azok döntéshozatali folyamatokba való hatásos integrálására, az egyenrangúság és kölcsönösség mentén.

NYITOTTSÁG


Megőrizzük és alázattal gondozzuk az új tudásra, megoldásokra, megközelítésekre valamint a folyamatos tanulásra és fejlődésre való nyitottságunkat.

ETIKUSSÁG


Valljuk, hogy a cél nem szentesíti az eszközt, így munkavégzésünk és együttműködéseink során magas etikai sztenderdekre törekszünk és folyamatosan reflektálunk azokra, nyitottan a visszajelzésekre és aggályokra.

VÁLTOZÁSVEZETÉS


Gondossággal kombináljuk a holisztikus és rendszerszintű látásmódot, a pragmatikus és cselekvésorientált megoldáskeresést, a teljesítmény és hatásmérést munkáink során.

EGYÜTTMŰKÖDÉS


Hisszük, hogy az együttműködés nem csak szükséges, de sikerkritérium a verseny mellett és kiegészíti azt. Elkötelezettek vagyunk egymás segítése és sikereinek ünneplése mellett, és ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük az empátiát, szolidaritást, kölcsönösséget, sokszínűséget és inkluzivitást.

ELSZÁMOLTATHATÓSÁG


Transzparensen, objektív és mérhető tényekre, adatokra alapozzuk következtetéseinket, megnyilatkozásainkat. Aktívan fellépünk a megtévesztő zöld kommunikáció (zöldre mosás) ellen.

A HSP Network egy közös értékek mentén kapcsolódó szakmai közösség, mely nem csak tagjai iránt, de a közös identitást meghatározó szakma hiteles fejlesztése mellett is elkötelezett.

Hogyan működik?

A HSP Network küldetése a fenntarthatósági szakma kiteljesítése és megszilárdítása Magyarországon. Ennek érdekében – tagdíj ellenében – különböző szolgáltatásokat biztosítunk a fenntarthatóság iránt elkötelezett érdeklődők, szakemberek és szakértők számára.

Mit kapnak a HSP Network tagjai?

Ingyenes részvételi lehetőséget saját szakmai eseményeinken, work-shopjainkon, kedvezményeket az SBA által szervezett képzéseken, és az SA és SP minősítő vizsgákon,

Kedvezményes, vagy ingyenes részvételi lehetőséget szakmai partnereink eseményein is. (Pl. a Követ Egyesület eseményein, vagy a Business Festen)

Publikációs lehetőséget saját és partnereink felületein, fellépési lehetőséget partnereink eseményein (például 2025-ben a Bizalmi Kör Trust Summit eseményén),

Csak a tagok számára elérhető tartalmakat osztunk meg, hírlevelet, zárt online felületeket, tematikus munkacsoportokat, szakmai minősítési rendszert működtetünk, és

Az SBA által szervezett Fenntarthatósági Menedzser képzés végzett hallgatói egy évre automatikusan a HSP Network tagjaivá válnak.

Szakmai reggeli

Tanácsadó Testület

A HSP Network tanácsadó testület tagjai olyan fenntarthatósági szakemberek, akik aktív tagjai a HSP Networknek, és egy-egy téma felkarolásával segítik a közösség formálódását.

Várszegi Sarolta

Várszegi Sarolta

Litkai Gergely

Litkai Gergely

Eitler Balázs

Eitler Balázs

Polgár-Podonyi Krisztina

Szmodis Krisztina

Nehéz Beáta

Bálint Attila

Bálint Attila

Andri Diána

Andri Diána

Fertetics Mandy

Fertetics Mandy

Ádám Attila

Ádám Attila

A HSP Network életrehívói Wiszkidenszky András és Lévai Gábor, operatív működtetését a Sustainable Business Academy Kft. látja el, szakmai vezetője Lévai Gábor.

Lévai Gábor

Lévai Gábor

TÁMOGATÓI KÖR – VÁLLALATI TÁMOGATÓ AJÁNLAT

Azon vállalatok számára, akik a fenntarthatóság és felelős működés elkötelezettjei, a fenntarthatóság szakmai építését és a zöld gazdaságra való átállást kívánják támogatni, számos előnyt tudunk biztosítani. A támogató kör tagjai a tagsággal járó előnyök és láthatóság révén erősíthetik a piaci pozíciójukat, részt vehetnek a magyarországi fenntarthatósági szakma és ökoszisztéma tudatos építésében. Ezzel márkájuk hitelességét, és a fenntarthatósági munkáltatói márkájukat építik, cégük társadalmi és környezeti elkötelezettségét bizonyítják. A vállalati támogató tagok a GBA Network lehetőségeit az alkalmazottjaik továbbképzéséhez, valamint új szakemberek (tehetségek) felkutatásához is használhatják.

TÁMOGATÓ

Évi 250.000 Ft + Áfa-tól 


Hírlevél


Zárt Facebook csoport (1 fő)


Networking


HSP reggeli (1 fő)


SBA képzéseinek (CSM, SSM) díjából 10% kedvezmény (1 fő)


KIEMELT PARTNER 

Évi 500.000 Ft + Áfa-tól 


Hírlevél


Zárt Facebook csoport (2 fő)


Networking


HSP reggeli (2 fő)


SBA képzéseinek (CSM, SSM) díjából 10% kedvezmény ( 2 fő)


Honlapon és HSP reggeliken Támogatók közötti megjelenítés


A HSP reggeliken egyszeri alkalommal egy marketing megjelenés (előadás, beszélgetőpartner, kiállítás, program stb.) 


Zártkörű rendezvények (1 fő)


STRATÉGIAI TÁMOGATÓ

Évi 1.000.000 Ft + Áfa-tól 


Hírlevél


Zárt Facebook csoport (4 fő)


Networking


HSP reggeli (4 fő)


SBA képzéseinek (CSM, SSM) díjából 10% kedvezmény (4 fő)


Honlapon és HSPreggeliken Támogatók közötti megjelenítés


Az éves Konferencián lehetőség marketing megjelenésre (előadás, beszélgetőpartner, kiállítás, program stb.) 


Zártkörű rendezvények (2 fő)


Munkacsoportok és tisztségek


Egyedi projekt indításának lehetősége

Hangulatkép: építkezés